Adatkezelési tájékoztató

ablak-javitas-debrecen.hu

Köszönöm, hogy érdeklődik az adatkezelési tájékoztatóm iránt. Bízom benne, hogy sikerül elmondani minden fontos dolgot  Önnek.

E tájékoztató célja, hogy megismertessem a folyamatokkal, milyen módon kezelem az adatait. Ezt igyekszem a továbbiakban érhetően és egyszerű nyelvezettel leírni.

Az Adatkezelési tájékoztató Tóth István ev. adatkezelési alapelveit és -tevékenységét mutatja be. Ezen alapelvek összhangban vannak a GDPR és a hazai Infotörvény (2011. évi CXII. törvény) rendelkezéseivel.

Az Adatkezelési tájékoztató időbeli hatálya 2018. május 25-től visszavonásig tart.

Jelen Adatkezelési tájékoztatót az Adatkezelő bármikor, egyoldalúan módosíthatja.

Az adatkezelési tájékoztató az ablak-javitas-debrecen.hu weboldalon kerül közzétételre, és annak közzétételével lép hatályba.

Vállalkozásomban minden ésszerű intézkedést megteszek azért, hogy az ön adatait jogszerűen, tisztességesen és biztonságos keretek között kezeljem. Ezért azokat csak a szükséges mértékben és -ideig kezelem. Az adatait harmadik félnek – a törvényi felhatalmazással rendelkező szerveken kívül – semmilyen körülmények között nem adom át.

Csak olyan üzleti partnerekkel dolgozok együtt, akik szintén megfelelnek a GDPR követelményeinek, vagy az EU által elfogadott adatvédelmi minősítéssel rendelkeznek.

Ha szeretné, az alábbi „tartalomjegyzéket” használva (az adott témakörre kattintva) könnyedén odaugorhat ahhoz a részhez, ami Ön számára fontos vagy érdekes.

A tájékoztatóban használatos alapfogalmak
Érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy.

Érintett hozzájárulása: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez.

Személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, címe, telefonszáma, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret –, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés.

Különleges adat: a faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre, az egészségi állapotra, valamint a kóros szenvedélyre vonatkozó és a bűnügyi személyes adat.

Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja. Esetünkben adatkezelőnek a Szolgáltató minősül.

Adatkezelés: az érintett által a Szolgáltató rendelkezésére bocsátott adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adat további felhasználásának megakadályozása.

Adatvédelmi incidens: személyes adat jogellenes kezelése vagy feldolgozása, így különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés.

Harmadik fél: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak.

Adatbiztonság: a személyes adatok jogosulatlan kezelése, így különösen megszerzése, feldolgozása, megváltoztatása és megsemmisítése elleni szervezési, technikai megoldások és eljárási szabályok összessége; az adatkezelésnek az az állapota, amelyben a kockázati tényezőket – és ezzel a fenyegetettséget – a szervezési, műszaki megoldások és intézkedések a legkisebb mértékűre csökkentik.

Az adatkezelés jogalapja: főszabály szerint az érintett hozzájárulása vagy a törvényben elrendelt kötelező adatkezelés (pl. szerződés teljesítése, jogi kötelezettség stb.).

Adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele.

Nyilvánosságra hozatal: az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele.

Adattörlés: az adat felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállítása többé nem lehetséges

Adatzárolás: az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából

Adatmegsemmisítés: az adatot tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése.

Az érintett hozzájárulása: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez.

Tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatának kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adat törlését kéri.

Az alapfogalmak megtekinthetők a NAIH oldalán is. https://www.naih.hu/adatvedelmi-szotar.html

Az Adatkezelő megnevezése, adatai
Tóth István egyéni vállalkozó
Adószám: 68866707-1-29
Nyilvántartási szám: 52
Székhely: 4150 Püspökladány Budai Nagy Antal utca 20.
Képviselő: Tóth István
E-mail: hello@ablak-javitas-debrecen.hu
Weboldal: https://ablak-javitas-debrecen.hu
Továbbiakban Szolgáltató

Milyen alapon kezeljem az adatait?
Ahhoz, hogy Tóth István egyéni vállalkozó szolgáltatásait teljes mértékben kihasználhassa, mindenképpen kezelnem kell az adatait. Hogy ezeket hogyan tudjam megoldani, ehhez a GDPR és más jogszabályi rendelkezések szolgáltatnak jogi alapot (továbbiakban: jogalap).

Ilyen jogalapok lehetnek…

Az Ön kifejezett hozzájárulása (előre elkérem, ha ez a jogalap)

Jogos érdek – Az Ön vagy az én érdekem alapozza meg az adatgyűjtést

Szerződés teljesítése – Főként a megrendelések teljesítéséhez kínál adatkezelői jogalapot

Jogi kötelezettség teljesítése – Ha jogszabály írja elő az adatkezelést. Például, a számla kiállítása is ilyen.

Közérdek vagy hivatali hatáskör – Bizonyos hivatalok kötelezően előírhatnak adatkezelést.

Létfontosságú érdek – Ha valakinek létfontosságú érdeke, hogy az adatait kezeljék, akkor ez is lehet jogalap. Például, ha az érintett fizikailag vagy jogilag nem képes hozzájárulást adni az adatkezeléshez.

Tehát, amint láthatod, több jogalapja is lehet annak, hogy az adatait kezeljem.

Hogyan zajlik az adatok kezelése?
Ön felveszi velem a kapcsolatot az ön által választott módon – kitölti a kapcsolati formot, postai- vagy elektronikus levelet küld stb.
Elmondja az igényeit – kérdést teszel fel, ajánlatot kér, panasszal él, az adatkezelésről érdeklődik stb.                                                               Az igényeid alapján feljegyezem az adott eset kezeléséhez szükséges adatait – felírom a rendelését és a teljesítéshez szükséges adatait; leírom a kéréseit, kérdéseit és a teljesítéshez szükséges adatait; feljegyzem a panaszait és szükséges adatokat stb.
Szükség esetén pontosítom az igényt.
Majd teljesítem az igényt.
Utána gondoskodok az adatai biztonságos tárolásáról és/vagy a törléséről – az igény alapján.
Milyen céllal és mennyi ideig kezelem az adatait?
Többféle lehetőség is kínálkozik. Nézzük őket sorjában:

A https://ablak-javitas-debrecen.hu oldal megtekintésével kapcsolatos adatkezelés
A honlapon közzétett tartalom minden látogató számára személyes adatok megadása nélkül érhető el. A honlap a látogatásokról automatikusan statisztikai adatokat gyűjt: a látogató IP címe, a látogatás időpontja, a meglátogatott oldalak. Ezen adatok megismerése során a nem azonosítok be magánszemélyeket.

Az adatokat a honlap eredményeinek elemzésére, a biztonságos működtetés ellenőrzésére használom. Viszont…

A honlap úgynevezett sütiket használ

A cookie („süti”) egy olyan kisméretű adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak. A hatékony és magas felhasználói élményt nyújtó weboldalak működéséhez elengedhetetlen technológia, amelyet ma már minden böngésző támogat. A legtöbb ilyen süti arra szolgál, hogy amíg a ön a honlapomon böngészik, addig segítsen önnek ebben a tevékenységében.

A sütiket a legtöbb böngésző automatikusan elfogadja, mivel azok elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy honlap működőképes legyen. Ezek a beállítások minden böngészőben megváltoztathatók.

Fontos tudnia, hogy ha végül úgy dönt, hogy letiltja a sütiket, előfordulhat, hogy nem tudja majd teljes körűen használni a honlap funkcióit és az oldal a tervezett működéstől eltérően fog viselkedni.

A leggyakoribb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat:

· Google Chrome
· Firefox
· Microsoft Internet Explorer
· Microsoft Edge
· Safari

A sütikkel kapcsolatos információk

A sütik típusai:

Alapműködést biztosító sütik Ezen sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát, és látogatóim azonosítása nélkül gyűjtenek információt a weboldal használatáról. Ide tartozik például a sütikezelés elfogadásának állapota, bejelentkezési adatok megjegyzése, weboldal értesítési üzenetek állapota és a Google Analytics kód. Ha letiltja ezen sütiket, akkor nem tudom biztosítani Önnek weboldalam zökkenőmentes használatát.

Statisztikai célú sütik Weboldalamfejlesztésének, valamint az oldalam használhatóságának javítása céljábóll olyan sütiket is használok, melyekkel információt gyűjtök arról, hogyan használják látogatóink weboldalamat. Ezek a sütik nem tudják Önt személy szerint beazonosítani. Ezek a sütik például azt rögzítik, hogy mely oldalakat nézte meg egy látogatónk, a látogató a weboldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek ideje, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek. Ilyen sütik a Google Analytics sütijei is. A Google Analytics sütikkel kapcsolatos további tudnivalókat itt találja: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/analyticsjs/cookie-usage

Célzó- és hirdetési sütik Ezeknek a sütiknek az a célja, hogy segítségükkel az Önt érdeklő vagy az Ön számára hasznos hirdetések jelenjenek meg az egyes weboldalakon. Ezek a sütik nem rögzítenek személyes adatokat.

A https://ablak-javitas-debrecen.hu oldal a következő céllal használ sütiket:

► weboldalam fejlesztése

► a tevékenysége megkönnyítése oldalamon és az oldal funkcióinak használata során

► információk gyűjtése arról, hogyan használja weboldalamat – követem, hogy a látogatóink a weboldalam melyik részeit látogatják vagy használják leginkább, így biztosítom Ön számára (is) még jobb felhasználói élményt

► célzott hirdetések elhelyezése más weboldalakon (remarketing)

► felhasználók megkülönböztetése, azonosítása, hogy például biztosítani tudom ön számára a kosárfunkciót stb.

► a weboldalon végzett tevékenységeket nyomon követjük, hogy látogatóimnak kifejezetten az őket érdeklő vagy a számukra fontos, releváns ajánlatokról üzenetet juttathassam el hozzájuk

A kezelt adatok köre: egyedi azonosítószám, dátumok, időpontok.

Az érintettek köre: a weboldalt látogató valamennyi érintett.

Az adatkezelés célja: a honlap megfelelő működésének biztosítása, a felhasználók azonosítása, statisztika készítése, és a látogatók az oldalon eltöltött tevékenységeinek nyomon követése.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: Az ún. munkamenet sütik a böngésző bezárásával törlődnek a számítógépedről. A honlap használatát elősegítő sütik törlési ideje, típustól és funkciótól függően, 1 naptól 20 évig terjed.

Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: a személyes adatokat az adatkezelő munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.

Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: az érintetteknek lehetőségük van a cookie-kat törölni az általuk használt böngésző szoftver erre szolgáló menüpontjában.

Az adatkezelés jogalapja: az érintettől hozzájárulás nem szükséges, amennyiben a cookie-k használatának kizárólagos célja az elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő közléstovábbítás vagy arra az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához az Adatkezelőnek feltétlenül szüksége van.

Minden egyéb hozzájárulást igénylő sütit ráutaló magatartással fogad el azzal, hogy az oldalunkon található, úgynevezett „süti sáv” megjelenése után belép az oldalra és elkezdi annak böngészését.

Ezen hozzájárulását természetesen bármikor visszavonhatja a fent leírt „süti beállítások megváltoztatásával”.

Kapcsolat felvétele, ajánlatkérés

Ha szeretne nekem kérdéseket feltenni, ajánlatot kérni, akkor erre a honlapomon lehetősége van.

Ebben az esetben – értelemszerűen – ismernem kell néhány adatot.

Az adatkezelés célja: kérdések megválaszolása, ajánlatadás.
Az adatok forrása Ön lesz, hiszen közvetlenül öntől kapom meg azokat.
Az adatfelvétel helyszíne: a https://ablak-javitas-debrecen.hu weboldal
Az érintettek köre: a Tóth István egyéni vállalkozó szolgáltatásai iránt érdeklődő.
A kezelt adatok köre:
► név
► e-mail cím
► a kapcsolatfelvételi kérés vagy kérdés tartalma (amiben szintén lehetnek személyes adatok) – hogy tudjam, mit szeretne megtudni; milyen panasza van; milyen jogát szeretné érvényesíteni; miben tudok a segítségére lenni; mire adjak árajánlatot.

Az adatkezelés jogalapja ilyen esetben: jogos érdek – hiszen mindkettőnk érdeke, hogy a kérdésére, kérésére választ kapjon.

Az adatkezelés időtartama: Az adatokat csak a kapcsolatfelvétel lezárulta után maximum 6 hónapig kezelem.

Ingyenes tudásanyaggal és hírlevelezéssel kapcsolatos adatkezelés

Lehetőséget kínálok arra, hogy ingyen hozzáférjen a weboldalamon található tudás egy részéhez. Ehhez semmilyen plusz adatot nem kérek el. Az oldalt szabadon böngészheti.

Azonban van néhány olyan ingyenes tudásanyag, amit csak egy regisztrációs form kitöltése után érhet el. Miután ezt a formot kitöltötte, elküldöm Ön számára az ingyenes anyagom elérhetőségét (az ön által megadott e-mail címre).

Majd ezután rendszeresen küldök ön számára további hasznos tudást, a vállalkozásommal kapcsolatos híreket, újdonságokat és marketing célú üzeneteket.

Az adatkezelés célja kettős: Egyrészt szeretnénk Önnek további értékes információkhoz juttatni néhány fontos témát érintő hírlevél formájában. Másrészt szeretnénk értesíteni azokról a lehetőségekről, amikor valamilyen fontos előnyre tehet szert az anyagaim egyikére.

A jogalap: az Ön kifejezett hozzájárulása (amit bármikor egyetlen kattintással visszavonhat).

Az adatok forrása Ön lesz.

Az adatok a https://ablak-javitas-debrecen.hu oldalon kerülnek rögzítésre.

Milyen adatokat kérek el ?

– név
– e-mail cím

Az adatait addig kezelem, amíg le nem iratkozik, vissza nem vonja a hozzájárulását, vagy amíg egy adatfrissítés során az adatai törlésre nem kerülnek (ez akkor fordulhat elő, ha nem aktív olvasója az üzeneteimnek).

Megrendeléssel és számlázással kapcsolatos adatkezelés

A honlapomon van lehetősége a szolgáltatásom megrendelésére, amennyiben műszaki felmérést kér tőlem. Ezt a megrendelő form kitöltésével teheti meg. A megrendelése mellé minden esetben számlát állítok ki, miután a szóban forgó nyílászáró műszaki állapotfelmérését elvégzem. Amennyiben megrendeli valamelyik szolgáltatásomat, akkor a személyes konzultáció alkalmával is elkérem a szükséges adatait, a számla elkészítéséhez.

Az adatai rögzítésének és tárolásának a célja: a megrendelés teljesítése és a szolgáltatáshoz tartozó számla kiállítása

Az adatok forrása ön lesz.

Az adatfelvétel helyszíne: ablak-javitas-debrecen.hu weboldal,  műszaki felmérés helyszíne.

Az érintettek köre: a Tóth István ev. ügyfelei.

A számlához szükséges személyes adatok:
· rendelési adatok (név, e-mail cím, telefonszám)
· számlázási adatok (név, cím, megjegyzés)

A jogalap itt a „jogi kötelezettség” lesz, hiszen a számla tartalmát a jogszabály írja elő.

Az adattárolás időtartama: az adatait a számla kiállításának tárgyéve + 8 évig köteles vagyok tárolni.

Bankkártyás fizetéssel kapcsolatos adatkezelés

Az weboldalamon nincs, viszont a megrendelt szolgáltatás ellenértékét lehetősége van kártyával rendezni.

Az adatkezelés célja: a szerződés teljesítése.

Az adatok forrása Ön lesz.

Az adatfelvétel helyszíne: a htttps://ablak-javitas-debrecen.hu weboldal, vagy a bankkártyás fizetés szolgáltatójának webhelye.

Az érintettek köre: a Tóth István ev. ügyfelei.

Az adatok: név, kártyaszám

Az adatkezelés jogalapja jogszabályi előírás (a számlázás miatt).

Az adattárolás időtartama: Az adatot a számviteli törvény miatt tárgyév plusz 8 évig tárolom, mivel a számla mellékletét képezik.

Esetleges panasszal kapcsolatos adatkezelés

Az adatkezelési folyamat a fogyasztói panaszok kezelése érdekében történik. Amennyiben panasszal él, akkor az adatkezelés és az adatok megadása elengedhetetlen.

Az adatkezelés célja: panaszjog érvényesítése

Az adatok forrása: a panaszt érvényesítő személy.

Kezelt adatok: név, telefonszám, időpont, cím, panasz tartalma, csatolt iratok, panasz tartalma

Az adatkezelés jogalapja jogos érdek.

Az adatkezelés időtartama: A panaszokat a fogyasztóvédelemről szóló törvény alapján 5 évig őrizzük meg.

További adatkezelések

Amennyiben az itt felsoroltakon kívül további adatkezelést kívánok végezni, akkor előzetes tájékoztatást nyújtok az adatkezelés lényeges körülményeiről (adatkezelés jogszabályi háttere és jogalapja, az adatkezelés célja, a kezelt adatok köre, az adatkezelés időtartama).

Tájékoztatom arról, hogy a hatóságok törvényi felhatalmazáson alapuló, írásbeli adatkéréseit az Adatkezelőnek teljesítenie kell.

Az Adatkezelő az adattovábbításokról az Infotv. 15. § (2)-(3) bekezdésével összhangban nyilvántartást vezet (mely hatóságnak, milyen személyes adatot, milyen jogalapon, mikor továbbított az Adatkezelő), amelynek tartalmáról kérésére az Adatkezelő tájékoztatást nyújt, kivéve, ha a tájékoztatását törvény kizárja.

Továbbítom-e az adatait valakinek?
Az adatok kezeléséhez, tárolásához különböző vállalkozásokat veszek igénybe, és részükre a lenti célokhoz szükséges adatokat továbbítom.

Az alábbi adatfeldolgozók végzik az adatok feldolgozását:

Sybell Informatikai Kft. 1158 Budapest Késmárk út 7/B.
Adatfeldolgozás célja: tárhely szolgáltatás nyújtása

Az Adatfeldolgozó az Adatkezelővel kötött írásbeli adatkezelési szerződés alapján közreműködik együtt. Ennek során az Adatfeldolgozó az érintett adatait kizárólag a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges mértékben, a megfelelő időtartamban kezeli, ezt követően haladéktalanul törli.

További részletek: http://www.sybell.hu/adatvedelmi szabalyzat

KBOSS.hu Kft. 1031 Budapest, Záhony utca 7.

Az adatfeldolgozás célja: Online számlázó program biztosítása.

További részletek: https://szamlazz.hu/adatkezelesi tajekoztato 

Darainé Gaál Csilla, 4150 Püspökladány, Nagy László utca 10.

Adatfeldolgozás célja: Az ügyfeleim adatait is tartalmazó számláim könyvelése és továbbítása a NAV felé.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Adattovábbítás célja és jogalapja: jogszabályi előírások teljesítése, jogi kötelezettség

Külföldre történő adattovábbítással kapcsolatos információk
A weboldalunkon a Google LLC. szolgáltatásait is igénybe vesszük, amelyek segítik a honlapunk népszerűbbé tételét. Mivel a Google LLC és tagvállalatai szerepelnek az Európai Bizottság GDPR 45. cikk szerint felállított USA – EU Privacy Shield List-en, ezért az ide történő adattovábbítás nem minősül Európai Unión kívüli, harmadik országba történő adattovábbításnak. Így ezen szolgáltatásokhoz nem szükséges az érintettek külön engedélye. Az ilyen vállalkozások szolgáltatásaiba történő adattovábbítás a GDPR 45. cikke alapján megengedett. Ezen vállalkozások vállalták a GDPR-nak való megfelelést.

A weboldalunkba beágyazásra kerültek a Facebook közösségi média szolgáltatásai. Mivel a Facebook Inc. és tagvállalatai szerepelnek az Európai Bizottság GDPR 45. cikk szerint felállított USA – EU Privacy Shield List-en, ezért az ide történő adattovábbítás nem minősül Európai Unión kívüli, harmadik országba történő adattovábbításnak. Így ezen szolgáltatásokhoz nem szükséges az érintettek külön engedélye. Az ilyen vállalkozások szolgáltatásaiba történő adattovábbítás a GDPR 45. cikke alapján megengedett. Ezen vállalkozások vállalták a GDPR-nak való megfelelést.

Biztonságban vannak nálam az adatai?
Úgy terveztem meg és hajtom végre az adatkezelési műveleteket, hogy biztosítom a magánszférája védelmét.
Gondoskodok az adatok biztonságáról (elzárva tartom azokat az illetéktelen személyek elől és követem az Infotv., valamint az egyéb adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükséges jogi utasításokat.
Az adatokat megfelelő intézkedésekkel védem – különösen a jogosulatlan hozzáférés, a megváltoztatás, a továbbítás, a nyilvánosságra hozatal, a törlés vagy megsemmisítés, a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen.
A számítástechnikai eszközeimet titkosítom, jelszóval- és folyamatosan frissített vírusirtó szoftverrel valamint tűzfallal védem.
Vállalkozásomban minden ésszerű óvintézkedést megteszek az adatai biztonsága érdekében, azonban sajnos tökéletes védelem nincs.

Ezért felhívom a figyelmét arra, hogy az adatai védelméért, továbbításáért nem tudok teljes felelősséget vállani. Természetesen, ha bármilyen adatvédelmi incidens történik (adatlopás, -elvesztés, -illetéktelen felhasználás stb.) azonnal megteszek a szükséges lépéseket.
A GDPR alapján biztosítom az Ön jogait is. Lehetővé teszem, hogy az általam kezelt adatok rendelkezésre álljanak Ön számára, hitelességük és hitelesítésük biztosított, változatlanságuk igazolható legyen.
Milyen jogai vannak és azokat hogyan érvényesítheti?
Hozzáférési jog: Azaz, bármikor kérheti tőlem, hogy tájékoztassam, milyen adatait, milyen célra, mennyi ideig kezeljem, kinek adjam át, honnan származnak azok. Természetesen az adatok megadásának törlési határidején belül.
Helyesbítési jog: Ha időközben megváltoznak az adatai vagy esetleg rosszul rögzítettem őket, kérheti az adatai helyesbítését, javítását, pontosítását.

Törlési jog: Ha jogszabály máshogy nem rendelkezik, akkor kérheti, hogy az általam Önnel kapcsolatban kezelt összes adatot töröljem. Ha ennek nem tehetek eleget, értesítem róla és azt is elmondom, akkor kérheti, hogy korlátozzam az adatai kezelését. Mondjuk, kérheti azt, hogy ne töröljem az adatait, mert esetleg valami jogos indok miatt még szükséges, hogy nálam is meglegyenek.
Adathordozhatósághoz való jog: Kérheti azt is, hogy a jogszabályban meghatározott típusú adataidat kiadjam önnek, vagy külön kérés és felhatalmazás alapján adjam át azokat közvetlenül más, az Ön által megjelölt szolgáltatónak.
Hozzájárulás visszavonásához való jog: Ha az adatait a hozzájárulása alapján kezelem (pl. hírlevél), akkor bármikor joga van ezt a hozzájárulást visszavonni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy korábban jogszerűtlenül kezeltem azokat.
Panaszjog: Amennyiben úgy véli, hogy az adatkezelésemmel kapcsolatban jogsérelem érte, joga van panaszt benyújtani az illetékes felügyeleti hatósághoz (NAIH).
Tiltakozási jog: Amennyiben az adatait jogos érdeken alapulva kezeljem, külön tiltakozhat ezen jogos érdekből történő adatkezeléssel szemben.
A jogai érvényesítését elérhetőségeim bármelyikén kérheti (személyesen, e-mail-ben, postai úton). Azonban tudnia kell, hogy az ilyen kérések esetén jogomban áll ellenőrizni, hogy a jogérvényesítést valóban Ön kérte-e.

Például, kérhetem azt, hogy fáradjon be hozzám személyesen a kérés megtételéhez. Fenti kérelmek benyújtása esetén a jogszabályban meghatározottak szerint járok el és egy hónapon belül tájékoztatom arról, hogy milyen intézkedéseket hoztam a kérelem alapján.

A fentieken túlmenően bírósághoz is fordulhat. Ez esetben dönthet úgy, hogy a pert az Ön lakóhelyén, vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt indítja meg.

Jogorvoslati lehetőséggel, panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:
Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: +36-1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
Honlap: http://www.naih.hu
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

Vannak kockázatai?
Bár valóban minden tőlem telhetőt megteszek az adatai védelméért, előfordulhatnak nem várt események (adatvédelmi incidensek), amelyeket nehéz megelőzni és elkerülni.

Ezek egy része véletlenül következhet be (óvatlanul rossz címre küldök ki egy megrendelést vagy elveszítek egy előjegyzési füzetet), egy részük pedig rajtunk teljesen kívülálló okokból történik (pl. betörés, elektromos tűz). Az adatai megadásával ezen események esetleges bekövetkeztével is számolnia kell.

Vannak kötelezettségei?
A vállalkozásommal történő kapcsolatfelvétel során hozzám került adatokat önkéntesen bocsátja rendelkezésemre. Ezért kérem, hogy adatai megadásakor fokozatosan ügyeljen azok valódiságára, helyességére és pontosságára.

A helytelenül, pontatlanul vagy hiányosan megadott adatok akadályt jelenthetnek a szolgáltatásaim igénybevételekor, amelyek eredményeként nem tudom teljesíteni azokat.

Ez kifejezetten igaz a termékeim, szolgáltatásaim teljesítése esetén.

Amennyiben más személy személyes adatait adja meg, úgy fogom kezelni azokat, hogy rendelkezik az ehhez szükséges – a harmadik személytől származó – írásos (vagy szóbeli) felhatalmazással.

Ha mégsem rendelkezik ezen felhatalmazással, tájékoztatom, hogy jogszabályok szerint, ezt a felhatalmazást Önnek kell beszereznie a harmadik személytől.

Mit teszek, ha adatvédelmi incidens történik?
Az ilyen esetekre fenntartok egy úgynevezett „Adatvédelmi incidens nyilvántartást”, ahová az incidens megtörténtét az észlelés után azonnal feljegyezhetem.

az érintett személyes adatok körét
az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát
az adatvédelmi incidens időpontját
körülményeit
hatásait
és az elhárítására megtett intézkedéseket
valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.
Majd rögtön elkezdem megoldani a problémát. Figyelemmel kísérem a bekövetkező eseményeket, és amennyiben módom van rá, azonnal és folyamatosan csökkentem a káros következményeket.

Ezen kívül – ha szükséges – értesítem a Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonság Hatóságot. És ha indokolt, akkor az érintetteket is.

Egyéb rendelkezések
E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adok tájékoztatást. Tájékoztatom ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek (pl. NAV) tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt

Vonatkozó jogszabályok

Európai Parlament és Tanács Általános Adatvédelmi Rendeletéről szóló 2016/679 számú rendelete (GDPR) 2011. évi CXII. t